2007. július 29., vasárnap

Kinizsi

Pénteken ilyen nevű vár Nagyvázsonyban, szombaton ilyen nevű soproni sör Bükön. Egyik jobb, mint a másik.
A pénteki Völgykaland nem indult teljesen zökkenőmentesen, ami azt illeti. Tapolca előtt nem sokkal focuska lényegében elengedte az ő kipufogóját. Hát, sportosabb lett a motorhangunk, az egyszer biztos! Aztán begurulva Tapolcára - kevés ilyen számomra ismeretlen város van a Dunántúlon - nagyjából az első ház egy kipufogószerviz volt... Már nem nagyon emlékszem, milyen lehet ateistának lenni, de egy efféle gyorssegély után annak is maradni, az biztos kizárt dolog. :) Öt rugóba fájt a kitérő, meg két elvesztegetett órába, de legalább focuska jól van, köszöni szépen.
Ha majd egyszer téged is beszippant Kapolcs és környéke, egy apró praktikus tanács: ne az első napon menj! Picit még nyers, picit még képlékeny volt a dolog. A programcsinálók leginkább fekszenek a fűben, és várják, hogy nagyjából maguktól felépüljenek a helyszíneik. Viszont ex-premisek is vannak köztük. Hogy ez most ront vagy javít a helyzeten, azt nemtom... :)
Mindenesetre alig parkoltunk le egy óvodaudvarból átképzett alkalmi vendéglő mellett Taliándörögdön, máris egy Zsolti integetett ránk, talpig szakácsruhában. Az utca túloldalán, valami meglehetősen "zöld" programhelyszínen, Panni és Peti magyarázta, hogy ők persze majd fognak bábozni erősen a gyerekeknek/-kel, csak még most rápihennek egy kicsit. Aztán már hazafelé, Kapolcson csodálkozott be az utcáról az autóba egy Ivett, meg egy Tomi. Ez így hirtelen öt darab jó minőségű premis, és akkor még Nóra-Dóri-Vivi Nagyvázsonyban komplett kimaradt. Jelzem, mi ott voltunk... :)
A fentebb említett taliándörögdi tápoldáról még szólni kell. A szolnoki főiskolások üzemeltették, nagyon lelkesen, nagyon profin, és olyan étkekkel, hogy le a kalappal! A sörrétes nevű terméküket kötelességemnek éreztem megkóstolni, és a szöveges értékelésben valahol az "igen jó" és a "parádés" között helyezkedne el, a borrétesre viszont már nem nagyon van szó. Az egy álom, rétes kivitelben.
Program-foghíjasság ide vagy oda, azért az Amadinda koncert önmagában is megérte a kétszer száz kilométer autókázást. Az a négy fickó őrült. Ez fix. De amit az egymillió hangszerükön művelnek, azt rajtuk kívül a világon senki más nem tudja, az is biztos. A mi Virágunkban persze pont akkorra merült le a duracell, úgyhogy ő egy komplett ütőskvartett koncertet ölben átaludt. Ez is teljesítmény.

Nincsenek megjegyzések: