2007. június 10., vasárnap

Cipócímke

Nyári gyűjtés ez is, tavalyról. Indián hit szerint elraboltam a lelkét: lefotóztam. Nem lehetett nem megörökíteni. Logikus volna persze, ha négy napig ilyenen tartanálak benneteket, meg némi poshadt vizen, de beláttam: egy arcom van (olyan, amilyen :) ), minek azt beveretni már az első napon... Jut eszembe: az első napon nem is kaptok enni! Legalábbis tőlünk nem. Merthogy anyucitól viszont olyannyira bőségesen, hogy az teljes mértékben indokolatlanná tesz mindennemű szervezett étkeztetést. Ez volt a csütörtök. Pénteken reggel már közös tábori reggelit helyezünk magunkba, amit a hajnali kávészakkör oszlopos tagjaival szerzünk be vadászó-gyűjtögető (végső esetben bevásárló) életmódot folytatva. Ebéd: a tündérlányaink kennek nekünk szalámis kenyérkéket az útra, amihez vehetsz magadnak némi csokikát (hatékonyan csillapítja az éhséget, és sokkal kevésbé egészségtelen, mint amennyire finom), ha lesz útba eső - falusi közért, három betű, de nem ABC: bót... Este a 100 mm átmérőjű páncélosoké lesz a főszerep: főzelék forevör! (Például '94 nyarán Észak-Norvégiától Dél-Franciaországig vonatozgatva gyakorlatilag ilyeneken éltem; szerintem nagyon nyami!)
Szombaton (és vasárnap) a reggeli ugyanúgy megy (jön), mint pénteken, ebédre burkolsz lángost a strandon (vagy bármi egyebet; lehetőségek színes kavalkádja, ízek orgiája), estére meg főztök valami finomat a szálláshelyen Kati néni vezérletével (a "valami finomat", az a paprikás krumpli szokott lenni).
Vasárnap? Anya-vacsi este otthon, az fix. A többi kialakul.


(Hf.: Ki származik onnan, ahol a címke alatti kenyér kisült? Melyik híres, és mostanában sokat emlegetett amcsi-magyar bácsi híres fizikus és tudománytörténész apukája született ott? Ha anyukád (vagy - a legnagyobb titokban - apukád :) ) olvas Nők Lapját, akkor van esélyed a fődíjra.)


"Íjjaj, úgy élvezem én...

...a strandot!" Ami mondjuk így, ebben a formában nem igaz; nem vagyok az a kimondott bícsboj, szerintem szerencsére. De már a tavaly nyári blogcsírában is előkerült itt-ott, hogy a pulyákér' bármit és mindent: ha a fiatalság csobbanni szeretne, akkor csobbanni fogunk!

Ehhez a nagyon világhírű (és még annál is jobban büdös... :) ) bükfürdői Bükfürdő lesz remek terep. Ez a szombati nap egyetlen programja. Csakhogy oda el is kell ám teleportálni valahogy! Ebből kifolyólag valahol a nagyon késő éjjel és a nagyon kora reggel határán egy frisses-koraias ébresztésnek leszel begyógyult szemű gazdája, de járjon az a fejedben - ha lesz fejed... -, hogy vár a plázs! Táborbontás, reggelizés valamilyen sorrendben, de egyaránt tempósan. A súlypontunkat busszal helyezzük át Kőszegről egy Csepreg nevű kedves városkába (kábé annyira város, mint Tura meg Veres, csak kisebb), valami ifjúsági turistaházba, ahol csak mi leszünk, és nem kell sátrat varázsolni magunk köré. Épp csak lecucc-fölcucc, aztán már tényleg tűz a víz alá. Busszal.
(Az információ hatalom; legyél hatalmas: buszmenetrend.)

A strand bejáratánál meg kéne próbálni 16 éven aluli csoportnak látszani: egy-két jégkrémmel beljebb lennél, ha sikerülne, és hát tényleg határeset vagytok. Cumi a szájban talán túlzás volna, de egy szolíd, kultúrált, rendezett viselkedés esetleg nyomhat a latban. És ha már itt tartunk: bent is. Szoktál szülők nélkül, cimbikkel strandolni? Csordában se vagy flúgosabb, mint családban? Ha a válaszaid a kérdések sorrendjében "Nem" és "De", akkor ezt a napot töltsd inkább a plédem szélén... És itt egy pillanatra kimondottan a kedves szülőkhöz szólok, amikor azt mondom, hogy
Kedves Szülők! Az osztálykirándulás szombati fő programja strandolás lesz. Ez az ún. "szabad program" kategóriába tartozik, ami azt jelenti, hogy fokozottan apellálok a tanulók szabálykövető magatartására, mivel fizikailag lehetetlen, hogy valamennyiüket folyamatosan szemmel tartsam. Kérem a segítségüket: hassanak oda lassanként félérett, de már semmiképpen sem serdületlen gyermekükre, hogy felelősen (magáért is és a többiekért is) viselkedjen. Köszönöm.

Este vissza a házba, búcsúvacsora, búcsúalvás...

folyt. köv.

2007. június 7., csütörtök

Kéktúra, tortúra...

3. csepp: péntek

Az eredeti koncepció ugyebár az volt, hogy nyaranta, szakaszokban végigsétálunk az Országos Kéktúra útvonalának a nyugati végektől hazáig (legyen ez most az egyszerűség kedvéért Gödöllő) tartó szakaszán. Csak aztán az én drága fiatal ápoltjaim rájöttek, hogy a vándortábor az azt is jelenti, hogy hátamon a házam, úgyhogy pillanatok alatt borult az alapgondolat. Sebaj: legalább kiderült - ha eddig nem lett volna nyilvánvaló -, hogy velem azért lehet tárgyalni.

Viszont kirándulni mégiscsak jó, ebben értsünk már egyet!
Sétálni az erdőben, az jó.
("Fel, hehehe, le, hehehe" - mondaná Pom Pom)
Különböző kilátókból körbenézve konstatálni, hogy azért ez egy baromi szép ország, az jó.
Madárcsicsergést hallgatni, az jó - lenne, csak elnyomja az empéháromésféllejátszónkból kiáradó halálhörgés/tuctuc/nyáldizsi/egyéb. :) Ez van.

Így aztán a pénteket az erdőben töltjük. Elcaplatunk az Írottkőhöz, ami a Dunántúl legmagasabb pontja egyrészt, és a kilátó fele már átlóg Ausztriába másrészt. A végállomás Velem (naná, majd egyedül...). Onnan már buszozunk vissza Kőszegre, csuhaj!
Ellenkező irányból ugyan, de van egy leírás a túraszakaszról (félrenyomtam az előbb, és tóraszakaszt írtam; úgy se nézett ki rosszul :) ), itt ni.


folyt. köv.

2007. június 6., szerda

De mi az a geocaching?

2. csepp: csütörtök délután

Cirka - és legjobb esetben is minimum - hat órás kéjhömpölyvonatozás után üdén, frissen és kívánatosan (de lehet, hogy mégis inkább szakadtan, koszosan és büdösen :) ) landolunk. Oké. A szálláshelyünk a Gyöngyvirág kempingben lesz. Nem csak a neve ilyen kis cuki, a honlapja is egészen kultúrált, egy pillantást esetleg megér. Az úton rosszalkodó gyerekeket, és tábort verünk. Utóbbit ti, előbbit mi Kati nénivel. A múltkori kémia termi ún. "fizika óra" alkalmával felmértem a felmérendőket, és az alábbi döntés született. Sátrat hoznak a következő pajtások (ezúton is hála és köszönet nekik):

Bogica (4 személyes)
Rékica (3 személyes)
Mónica (2 személyes - Kati néni fogja lakni)
Vivica (3 személyes, Deák Zsófié)
Dorkica (3 személyes)
Melindica (4 személyes - picit még kérdőjeles, szólj, ha mégsem oké)
Diaica (3 személyes)
Palcsóica (na jó, ez már mindennek a teteje) - 4 személyes
Egri Tomi (3 személyes)

Beköltözés után a délután a kultúráé. Ne húzd a szádat, a kultúra, az nem a kedvenc undortantárgyaidat jelenti, meg nem egy rakat rozsdás fémtárgyat vitrinben, meg nem molyirtószagú nyugdíjas teremőr néniket. És a csütörtök délutáni kultúrába bőven bele fog férni némi fagyi, esetleg egy-két sérült ragadozó madár*, vagy enyhe ízelítő ebből a geocaching (geokesing) nevű új hóbortból (sietek leszögezni: nem az én hóbortom, kábé annyit tudok róla, mint te), meg tán egy kis borkóstolás is, mer'hogy annak is kultúrája van.



*Tele van a világ manapság ezekkel az öko-bio-zöld dolgokkal. (Nekem speciel kiújul az arcidegrángásom, ha ezeket hallom emlegetni, mert ha némely lelkes öko-bio-zöld mozgalmáron múlna, akkor inkább belefulladnánk a kipufogógázba, de nem építenénk elkerülő utakat, mer' azzal feldúlnánk a verőköltő bodobácsok (népies nevén baszóbogár..., ha láttál már ilyet, akkor érted is az elnevezést, de ez most mellékszál) élőhelyét; vagy eltüzelnénk erőművekben mindent, ami a kezünk ügyébe kerül, fát, szenet, olajat, nejlonzacskót, bármit, de atomerőművet, azt nem engednénk építeni, mer' az ilyen fölrobbanós, meg minden, és amúgy is frusztrál bennünket, hogy gimiben kettesek voltunk modern fizikából; egyszóval szerintem a normális környezetvédő még a fehér hollónál is ritkább - a kivételeknek ezúttal is tisztelet.) Nézzük meg, hogyan lehet ezen a vonalon értelmesen, kultúráltan megszólalni. Mert amiről szó van ebben a témakörben, azért az fontos. Egy könnyed nyári osztálytábor-light persze nem a legalkalmasabb terep a fontoskodásra, úgyhogy csak nagyon módjával.

folyt. köv.

2007. június 5., kedd

Időjárásfüggetlen Osztálytá_sör

Információcsepegtetés.

1. csepp: utazás

Június 14., csütörtök, hajnali hat, uszkve fél hét. Stirlitz (ezt csak a szüleitek értik) félkómásan próbálja beindítani a kávéfőzőt, miközben lázasan töpreng: kivegye-e mégis a hajegyenesítő kézikészüléket a pakkból, vagy ne vegye ki. Aztán kiveszi persze, mert ez is egy hepiendes történet.

A vonatunk hét óra harmincnyolc perckor indul Gödöllőről. Ha túl lassan találna közeledni, akkor Kristóf, Vivi, Móni és Martin egy szöges korbács segítségével próbálja meg komolyabb tempóra ösztökélni a masinisztát. :)

8.22: megpillantjuk Csikágó fényeit - beérünk a Keletibe (vagy nem)
8.45: átzötyögünk Kelenföldre - stílszerűen vonattal - elvileg negyed óra alatt
9.08: elfoglaljuk a szombathelyi gyorsot (nem gyros-ot...)
"Párizs az én Bakonyom" - Ady
"Átzúzunk a Bakonyon" - Én
Kalandfeladat: ülj össze olyanokkal, akikkel egész évben alig beszélsz, mer' más körökben mozogtok, mondjuk. Ki vagyok váncsi.
12.52 (no comment): Saturdayplace!!! (Savaria - latinul :) (Monitort nem szétverni!))
Bő negyed óra, amíg nem mozog a talajzat a lábad alatt, aztán
13.14: az egyetlen hivatalosan kalauz nélküli vonattal (a Palcsó-lelkületűek kedvéért: Bzmot-tal) irány Kőszeg. (26 perc, nem tétel.)

folyt. köv.

(Hogy most miért pont ez lett a forma? Miért pont blog? Konkrétan azért, mert csak. Tavaly nyáron már volt egy próbálkozás ebben az irányban, nem volt hosszú életű. Gondolom, ez se lesz az. És ez nem is olyan igazi, mint mondjuk egy webisztán, vagy egy lapanterarosa :), hanem ilyen speciális, szűk célközönségnek és -ről szóló.)