Kéktúra, tortúra...

3. csepp: péntek

Az eredeti koncepció ugyebár az volt, hogy nyaranta, szakaszokban végigsétálunk az Országos Kéktúra útvonalának a nyugati végektől hazáig (legyen ez most az egyszerűség kedvéért Gödöllő) tartó szakaszán. Csak aztán az én drága fiatal ápoltjaim rájöttek, hogy a vándortábor az azt is jelenti, hogy hátamon a házam, úgyhogy pillanatok alatt borult az alapgondolat. Sebaj: legalább kiderült - ha eddig nem lett volna nyilvánvaló -, hogy velem azért lehet tárgyalni.

Viszont kirándulni mégiscsak jó, ebben értsünk már egyet!
Sétálni az erdőben, az jó.
("Fel, hehehe, le, hehehe" - mondaná Pom Pom)
Különböző kilátókból körbenézve konstatálni, hogy azért ez egy baromi szép ország, az jó.
Madárcsicsergést hallgatni, az jó - lenne, csak elnyomja az empéháromésféllejátszónkból kiáradó halálhörgés/tuctuc/nyáldizsi/egyéb. :) Ez van.

Így aztán a pénteket az erdőben töltjük. Elcaplatunk az Írottkőhöz, ami a Dunántúl legmagasabb pontja egyrészt, és a kilátó fele már átlóg Ausztriába másrészt. A végállomás Velem (naná, majd egyedül...). Onnan már buszozunk vissza Kőszegre, csuhaj!
Ellenkező irányból ugyan, de van egy leírás a túraszakaszról (félrenyomtam az előbb, és tóraszakaszt írtam; úgy se nézett ki rosszul :) ), itt ni.


folyt. köv.